Leginkább mikor állunk át?

 2013.05.21. 13:07

A "usemobility" névre keresztelt tudományos felmérés eredményeit firtató kisfilm:

Egy fontos eredmény: leggyakrabban költözkedés idején hajlanak az emberek arra, hogy lemondjanak az autóról (esetleg az egyikről, ha több van), és nagyobb mértékben a közösségi közlekedésre támaszkodjanak. Ez lehet összefüggésben a költözkedés anyagi terhével, de még nagyobb mértékben azzal, hogy ilyenkor – ha már kizökkentünk a szokásos mederből – tudatosan át szoktuk alakítani, újra szoktuk szervezni mindennapi rutinjainkat. Ilyenkor hamarosabban figyelünk fel a vasút vagy helyi közlekedési vállalat számunkra előnyös, egyébként is meglevő kínálatára, inkább hozunk meg racionális döntéseket.
Az osztrák vasút már tudatosan épít erre a tendenciára: lakásépítési szövetkezeteket kerestek meg információcsere céljából és az újonnan beköltözöket információcsomaggal, új élethelyzetükre szabott ajánlatokkal keresik meg. Ehhez természetesen az is tartózik hozzá, hogy a városfejlesztés összpontosul a kötöttpályás infrastruktúra felől gyalog elérhető területekre és új megálló is létesül, amikor fejlődik a település.

Egy másik érdekes gondolatsor: "Ha politikai csatákat szeretnénk megnyerni, akkor tényekre kell támaszkodni, nem csak állításokra. Végeredményben a kihívás arról szól, hogy legyen elegendő pénz, lehetővé téve a jó közösségi közlekedést. Ez politikai akarat kérdése, a politikai akarat pedig a közvélemény függvénye, mert a politikusok valamire szavaznak, ha a köz támogatja őket ebben. A jó minőségű közlekedés több támogatást teremt magának, a több támogatás több pénzt jelent majd, a több pénz pedig még jobb közlekedést eredményez." Christopher Irwin, az Európai Utasszövetség alelnöke

Nyilván tendenciáról van itt szó. Nem magától történik ez, hanem rendszerint több feltétel együttes megléte esetén és ha megdolgozunk érte.

Címkék: közösségi közlekedés usemobility közlekedési szokások Christopher Irwin

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr715310721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása