A Pinzgauer mellett mindannyiunk kedvence Zillertal, ahol félórás ütemes menetrenddel, új szlovákiai szerelvényekkel és német mozdonyokkal sikert sikerre halmoztak. Az alpesi völgyben fürgén kanyargó vonatokat tavaly rekord számú bő kétmilliónyi utas vette igénybe, mégis veszélybe kerültek a vasúttársaság gazdasági alapjai. Mi a fenét művelnek?
Miközben a 2011. évet még 400 ezer eurónyi pozitív eredménnyel zárták, tavaly bő 800 ezres vesztessége gyűlt össze a vasúttársaságnak. A felelős vezetők egyértelmű kudarcot, visszaesést emlegettek. Az idei vesztesség felemésztette a tartalékot és a tavalyi eredményt, ezért az ügyvezető azzal számít, hogy a közeljövőben rendkívüli támogatásra szorulnak.
A gondok
- 2012-ben a pénzügyi forgalom kb. fél millióval 14,5 millió euróra esett vissza. Az egyértelmű közönségsiker ellenére – s ha másért nem, ezért sem kérdőjelezik meg a vasút létjogosultságát – a pénzügyi húzóágazatok visszaestek.
- A nosztalgia üzletág tavaly 50 ezer főnyi utasközönség alá süllyedt, a 2000. évi utaslétszámnak csupán a felére.
- A teherszállítási üzletág is drasztikusan visszaesett: a sikeres 2011 után 33,6 %-kal csúszott a 2010-es értékre, így ez sem segített tavaly. (Az egyik ügyfél hirtelenül lemondta az összes rönkfa szállítást, miután 40 %-os engedményt követeltek, ezután lényegében csak fűrészáru eseti szállításával foglalkoztak.)
- A közforgalmi szektorban (vasút és busz) az állami kiegészítő támogatás az évek során mintegy 4 millió euróval maradt el a tényleges költségektől, ami évi negyedmilliós nagyságrendnek felel meg. Erre a hiányra sokáig a nosztalgia és teherforgalom tudott fedezetet biztosítani.
- Az ásványolaj-törvény módosításával a vasutaktól elvették az adómentességet és így jóval többet kellett dízelért fizetni, a pluszköltség megközelíti az évi 300 ezer eurót.
Az ellenszerek
Rövidtávon:
+ Takarékoskodás minden területen.
+ Rendkívüli támogatás: a tiroli közlekedési szövetség már a szükségelt kb. 700 ezres összeg 39 %-át már elvállalta, a hiányzó mintegy 400 ezres forrásigényről a tartománnyal és a szövetségi kormánnyal tárgyalnak.
Hosszú távon:
+ Célkitűzés: minden üzletág váljon legalább nullszaldóssá (közszolgálati vasúti személyszállítás, közszolgálati buszközlekedés, nosztalgia, teher, buszcharter)
+ Ezen belül a nosztalgia üzletág új alapokra helyezése (kooperációk létesítése/felújítása, új marketing, termékkapcsolatok, haszonélvezők általi költségrészesedés)
+ Hosszú távon tervezhető állami hozzájárulás az infrastruktúra fenntartásához, beleértve az amortizáció miatt időnként szükseges pályafelújítások rendkívüli forrásigényét.
Kommentár: az ilyen hírek alkalmat adnak, hogy önkritikusan megkérdezzük, milyen alapon vagyunk úgymond vasútpártiak? A vasút meddig és milyen feltételek megléte esetén (üzemi/szabályozási környezet, utaslétszám, kiegészítő támogatások stb.) jelent tényleges jobb megoldást a buszos alternatívához képest, utasérdek, éghajlat/környezet, nemzetgazdaság szempontjából? Vakon hajtjuk az igazunkat, vagy képesek vagyunk, levonni a helyes következtetéseket? Ha akadályokba ütközünk, beletörődünk-e az úgymond elkerülhetetlenbe, vagy van bennünk elég erő és fantázia az akadályok leküzdéséhez, korlátok átalakításához, az értékmentés és szakmailag nézve racionális, megalapozott megoldások honosítása érdekében?
