Rajt... cél! Miért Vésztő?

 2013.11.08. 18:16

Akartam erről szólni, ha már felmerült a kérdés facebookon, előre veszem!

Ha körutazás, kell egy hely, ahol rajtolunk, majd ha bezárul a kör, célba futunk. Igyekszünk olyan helyet találni, ahol egy helyi ügyre lehet ráirányítani a figyelmet. Idén Vésztő városával állapodtam meg.

A Gyoma–Vésztő–Nagyvárad vasútvonal forgalmas elővárosi kapcsolat lehetne, de az államhatárnál hiányzik belőle egy négykilométernyi szakasz. Enélkül a 2009 óta szünetelő Vésztő–Körösnagyharsány mesterséges szárnyvonal üzemben tartásának tényleg nincs túl sok értelme, de ha újra a nagyvárosba lehetne utazni, akkor annál inkább. Román oldalon már 1997 óta nem jártak a személyvonalak, de idén iskolakezdésre a rövid vonalszakaszra újra megrendelték a személyforgalomat, a Regional magántársaság szolgálja ki napi öt vonatpárral.
Ráadásul egy román-magyar pályázati siker azt jelenti, hogy van forrás a vasút visszaépítésének és korszerűsítésének tervezésére. Nyilván ez még nem azt jelenti, hogy mindez tényleg meg is valósul, mindenképp a tervmunkálatok folyamatban vannak. Reméljük, hogy a IV. VTour alkalmából a projekt értelméről és jelenlegi állásáról tudunk beszámolni a közvéleménynek. Annál inkább, hogy számos hasonló határátmenet van, ahol hiányzik egy kis darab, vagy meg is vannak a sínek, csak éppen a személyvonatok nem járnak.

A III. VTour rajtja és célja Drégelypalánk volt. Ott az Ipoly-völgyi vasútról volt szó, ahol két ponton meg van szakítva a pálya illetve a személyforgalom és az elszigetelt részeken gyengélkedik a vasút. Helyreállítás és fejlesztés esetén a vasútra sokkal nagyobb mértékben igény lenne, mint most, ahogyan egy tanulmány kimutatja. A helyi önkormányzatok és civilek példás együttműködést valósítanak meg, évek óta találkoznak és dolgoznak. Ennek eredményeként visszaépültek a már megvalósított hidak, a vasút körül sajnos még nem sikerült, eredményt felmutatni. Természetesen a 2014-2020 EU költségvetési idényben újra rajtolnak a projekttel.
A rajtolás a járatritkítás beárnyékolta, ezért helyben nem igazán történt mozgósítás a VTour alkalmából, akkor sem igazán sikerült nyilvánosságot teremteni az Ipoly-völgyi Vasút ügyének. Meglátjuk, az idén hogyan járunk!

A II. VTourra közvetlenül a 2009-es vonalbezárások előtt került sor. Rajkán az a furcsa helyzet állt elő, hogy a vonatok nem csak, hogy továbbra sem járnak be Pozsonyba, hanem az ország 1. számú vasútvonalának egy szakaszán teljesen be akarták szüntetni a személyközlekedést. Ezért a VTour legvégén tüntetést terveztünk Rajkára, de röviddel ezelőtt az önkormányzatokat tárgyalni hívták és ott meghagyták nekik a négy járatpárt, úgy hogy nem érkeztek és alighanem nem tűnt időszerűnek, hogy a tüntetésre mozgósítsanak. A győri civilszervezetek sem mozdultak rá, bár a Győr–Pozsony vonatok hiánya önmagában megérdemelt volna egy határozott kiállást, hiszen a pozitív fejlemény mindössze abból állt, hogy a semmi helyett járatritkítás lett a vége a Hegyeshalom–Rajka szakaszon.

A legelső 2007-es Tour de Hongrie bensőséges magánakció volt, főleg a másodikhoz képest. Akkor a Nyírvidéki Kisvasút volt a szívünk csücske és poénnak az szolgált, a nyereményjáték keretében is: vajon hány percbe telik a Dombrád és Balsa közötti út egy kis országos kerülővel?!? Valamiért úgy gondoltam, hajnalok hajnalán illik indulni már az első napon, Katherine útitársam csak napközben csatlakozott, úgy hogy 2:44-kor indultam magányosan Dombrádról és majdnem ugyanolyan magányosan visszaérkeztem a kisvasút balsai ágára, ahol éppen a kajatai szomszéd néni fia volt szolgálatban vonatkísérőként.

Címkék: közlekedés vasút vasúti tour de hongrie Vésztő Nagyvárad Dombrád Drégelypalánk Rajka határátmenetek

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr815621071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása