Áldás, Békésséget

 2009.11.28. 13:49

Szóval az Alföldön és Békésben vége volt az inkognitónak és a nyugalomnak, jórészt a békésiek és Somodi Mária (Klub) áldásos tevékenységének köszönhetően. Itt megjegyzem, hogy számos utassal és vasutassal elbeszélgettünk, mivel a "Vasúti Tour de Hongrie" táblát nyilván nem rejtettük el. Főleg utóbbiak gyakran kínosan ügyeltek arra, hogy véletlenül sem név szerint rájuk hivatkozzunk, ha elmondták tapasztalataikat vagy személyes véleményüket, vagy nehogy fényképezzük őket. Legnagyobb tiszteletben tartva mindenkit: valahogy olyan "szuverén személységek" is akadtak, akikről az volt a benyomásom: nem félnek, vagy ha félnek is, akkor fontosabb nekik az igazság a félelemnél vagy kockázatnél. Többször tisztázták azt is, mikor láttak valamit saját szemmel, és mikor csak áttételesen szereztek tudomásul valamiről, tehát pletyka is lehet. Igyekeztem most is, mindent megjegyezni. Személyeskedésről szó sem lehet, de előbb-utóbb minden fa gyümölcseinél megméretettik.

A battonyai forduló alatt is diákokkal, (vas)utasokkal elbeszélgettünk. Békéscsabán Márkkal együtt gyors városnézést megengedtünk magunknak - máskor még csak átutaztunk, úgy hogy meg is lepődtünk, mennyire városias a megyeszékhely. Természetesen itt is, mint mindenhol leadtuk a Város, vidék, vasút kiadványt, amit gyakorlatilag mindenhol örömmel fogadtak és sokszor már jelenlétünkben is többen forgattak.

Már megint ránk sötétedett, Márk bosszúságára aki korábban még csak Gyuláig eljutott vasúton és a Kötegyán-Vésztő szakaszról most sem látott sokat. Vésztőre érkezve egy, minden vizekkel mosott vasutas fogadott, aki annó érdekes "nem-kísérletet" vezetett: két helyütt - vésztői központtal Békésben, valamint Nógrádban - "kísérleti jelleggel" kvázi-önálló regionális vasúti szervezetet hoztak létre. Ezt a próbálkozást idővel megszüntették és egyelőre nem lett foganatja. Többé-kevésbé köztudottan, az elemzők és a szereplők egybehangzó véleménye szerint a próbálkozás kudarcra volt ítélve, egyszerűen mert nem volt elég bátor. "Gúzsba kötve kellett táncolni", nem kaptak igazi jogosítványokat a helyi vezetők, kicsiben le kellett képezniük a MÁV meglevő struktúráit, alig tudták megkérdőjelezni a rájuk tukmált költségtételeket, vagy hatékonnyabbá tenni az üzemet. Nagyon sokat hallottunk és tanultunk a körösnagyharsányi menettérti út alatt, kint a polgármester és alpolgármester asszony fogadott egy kézfogásra, rövid szóváltásra. Visszatérve Vésztőre leültünk a polgármesterrer néhány szóra, aki nem ismeretlen a vasúttársadalomban és fél szavakból is megértjük egymást, igaz szóval is bőségesen el lettünk látva aznap este a csomóponti főnök jóvoltából. Természetesen most is terítéken van, hogy Vésztő-Harsány tulajdonképpen nagyváradi elővárosi vonal és igazán akkor lesz jövője, ha sikerül visszaépíteni a bő 2 km-es hiányzó sínpárt és javítani a pályán - abban az esetben pedig minden esély meglenne a fenntartható üzemeltetésre. Meghívtak minket a szállásra és pazar hideg vacsorára (minek utolsó, rám eső részét épp most Mátészalka és Nagydobos között sikerült elfogyasztanom).

Címkék: közlekedés vasút békés körösnagyharsány vésztő tour de hongrie

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr621558567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.