Hatodik alkalommal indultam útra.
2007-ben másodmagammal utaztunk körbe non-stop jelleggel, a legközelebb az államhatárhoz levő vaspályákon és beutazva a határ felé mutató szárnyvonalakat is. Akkor is, most is teljes áru menetjegyekkel utaztunk, közben mindig éves vasúti bérletem volt. 2007-ben Nagykanizsán még kézzel kiszerkesztette a derék pénztárosnő az egyik összefüggő útvonalat. 2018-ban egyfelől hosszabb a menetidő és azóta rövidült a jegyek érvénytartama, ráadásul már mindenhol a korszerű JÉ (JegyÉrtékesítési) rendszerrel dolgoznak, mely egyelőre nem hajlandó, kiadni a középső szakasz jegyét. Várom a MÁVdirekt válaszát, netán hatékony segítségét.

2017 késő ősszel lett volna esedékes a VI. VTour, de néhány hónapja Délkelet-Ázsiába költöztem. Most Európában intézem az ügyeim. Szerettem volna bepótolni a vonatos túrát, hogy így is elköszönjek a vaspályáktól és főleg barátoktól, kollégáktól, mielőtt határozatlan időre visszamegyek.
Idén nem feltétlenül bemegyek mindenhova, és egy-egy találkozó, ügyintézés érdekében néhol a menetrendtől is eltérek. De ki van szerkesztve a teljes útvonal, így is össze tudjuk hasonlítani a menetidő, csatlakozási minőség alakulását.
Így könnyen lehet, hogy az egyik-másik változásra nem figyelek fel. Örülnék az olvasók hozzászólásainak, észrevételeinek, hogy a kép kiegészüljön.

img_20180902_123813.jpg

Sátoraljaújhely állomáson vesztegelő csehszlovák motor- és mellékkocsik. Innen még vonatpótló busszal indulhatunk csak. Decemberben új élet költözik az állomásba, de a közeli szlovákiai vasútvonal felé ezután sem lesz összeköttetés. Annak állomása egyébként közelebb van a városközponthoz...

Két dolgot rögzíthetünk:

1. Míg továbbra sincs megoldva sem a térségi jelentősségű vasúthálózatok korszerűsítése, sem az integrált ütemes menetrend és a hatékony térségi közlekedésszervezés bevezetése...

2. ...addig az átlagos helyzet az elmúlt 2-5 év során legalább nem romlott; az idei évre az útvonalra vetített menetidő először kismértékben, de észrvehetően megrövidült (2007 óta eddig csak hosszabb lett az útvonalra fordítandó időszükséglet).

Tartsanak velem a napokban. Tartsunk össze. Sokat egyelőre nem tehetek (egyénileg sokat nem tehetünk); de változatlanul azt kívánom, vegyük kézbe jövőnket. Hátha új nemzedék megoldja a keleti kérdést, összefogva a régi motorosokkal.

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr7314221465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.