Mohácsi ész-járás

 2009.11.28. 11:12

A helyzet nem ismerem közelebbről, harmadjára járok Mohácsra. Ránézésre a vonal egyfajta iskolapéldány lehetne. Ezen a helyen általános gondolatokat fogalmazhatok meg, melyek lehetnek többé-kevésbé érvényesek egy közelebbi vizsgálat és a helyi igények tükrében.

Tapasztalatunk szerint a késő délutáni forgalomban a Villány-Mohács viszonylag kihasználtsága aránylag jó, főleg ha azt a napi hét eljutást nézzük, beleértve a hajnalit, és az óra húsz, másfél órás utazási időt. Két dolog nyilvánvaló: a vonalvezetés miatt a Mohács-Pécs forgalomban a busznak előnye van (50 perctől 1:10 óra között inog az eljutási ideje), az út közel egyenesen megy és a vasút nem elég gyors ahhoz, hogy versenyképes legyen. Ráadásul Villány és Mohács között kevés a fel- és leszálló utas, nagyobb településektől messze van a vasút. A vonalra az áruszállítás miatt is szükség van, s ha egyszer fenn kell tartani a pályát, szóló motorkocsikat leközlekedtetni a duna-menti városig aránylag kis költségen lehet - főleg, ha a vezető kiadná a jegyeket és egyszerűsített mellékvonali üzem mellett. A Mohács-Pécs buszközlekedésre a közbenső települések miatt feltétlenül szükség van. Előnyös lenne, ha 1. integrált ütemes menetrend keretében felváltva közlekedne vonat és busz Mohács és Pécs között, és 2. a vasúti közlekedést alábbiak szerint lehetne korszerűsíteni:

  • Villány és Mohács között feltételes megállóhelyek: a vonat csak lelassul és akkor áll meg, ha a megállóban utas van, vagy ha a vonaton az Állj gombot megnyomják.
  • Felváltva zónázó és személyvonat, a személy mindenhol megáll Pécs és Villány között.
  • A zónázó megállás nélkül Villányig közlekedik, tehát a villányi lakosoknak is gyors eljutást biztosít lakóhelyük és a nagyváros közt. Három korszerű motorkocsiból áll, amelyeket Villányban gombnyomásra szétkapcsolják. Az egyik Magyarbóly irányába közlekedik tovább a horvátországi Pélmonostorig (ahova egyezmény alapján magyar belföldi jeggyel lehessen utazni), a másik Mohácsra megy be, a harmadik Siklós-Harkány irányába.
  • Főszezonban kedvező menetrendi fekvésben rendszeresen közlekedik élmény-nosztalgiavonat Pécs-Villány-Siklós-Harkány-Sellye-Szentlőrinc-Pécs körjáratként. Önmagában élmény a vonat és összekapcsolja Dél-Baranyai térség turisztikailag legerősebb településeit.

Ebben a rendszerben és ha kicsit a pályához nyúlnak, a vonat legalább olyan gyors mint a busz.

A mohácsi állomás közelében kis büfét fedeztünk fel, srégen szemben a kápolnával, ahol úgy tűnik csak időnként temetéseket tartanak, ilyenkor a büfé forgalma a legnagyobb. Nórában talpraesett, nyitott, "mélyvíz" embert ismertünk meg, mindenkivel szívesen szóba áll a büfés. Ha legközelebb arra járunk, megkérdezzük, a fényképet közzétehetjük-e itten.

Címkék: közlekedés villány vasút ütemes menetrend mohács tour de hongrie zónázó vonat

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr321558225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása