Nem mintha ilyet meg lehetne szokni, de a hajnali indulás aránylag jól ment nekünk. A hajnal ismét a szervezkedésnek fenn volt tartva. Debrecenben a tábori iroda a kultúrváróban talált helyet, a büfés már megszokta, hogy műanyag pohár és keverő nekem nem kell, hanem saját bögrémben kérem a kávét. Csatlakozott hozzánk Barkó Richard kollégánk, akivel a debreceni elővárosi hálózat részét képező Sáránd-Nagykereki/Létavértes vonalpárost beutaztuk. Talán péntek délután, de inkább más elfoglaltságok lévén hivatali személy nem ért rá, de helyi vasutasokkal röviden, velősen szót váltottunk, amint az utasközönséggel, és megfigyeltük a vonatok kihasználtságát, a vonalak adottságait. (2007-ben polgármester asszonnyal és állomásfőnökkel találkoztunk Sárándon.) Elég szép felvételek is készültek az itt közlekedő MD-BZ mot-ok páratlan párosokról. Megállapodtunk abban, hogy célszerű lenne a sárándi állomással szembeni, eladó Autós Csárdát megvásárolva, azt Vasút Csárdává átnevezni. Ehhez képest jól elvoltunk az "autósokkal" (kiderült, hogy a többi vendég is többé-kevésbé önkéntesen a közösségi közlekedést előnybe részesíti), bár az itteni pultos lány nem állt ilyen készségesen a fényképezőnek, mint a mohácsi Nóra.

A pesti hölgyek kétszer is lekésték a csatlakozásukat (önhibából, ha jól értettem a kavarodásban) és Sáránd helyett csak Mátészalkán értek utol.