Alsó-Ausztriában a helyzet továbbra ellentmondásos.

+ Évtizedekre a tartomány fenntarthatóság szempontjából az élén járt, egy folyamatos kampány illetve politikai irányvonal hatására, ami a nemrég nyugdíjazott veterán politikus, Erwin Pröll hivatalba lépése után kezdődött. Ebben egymásra talált a nagypolitika és a civilek világa. Ebben a légkörben nőtt fel jelen sorok írója is, és ez a közlekedést is magába foglalta.

+ A mai napig számos viszonylaton egészen korszerű, hatékony kötöttpályás és egyéb tömegközlekedési kínálatot tartanak fenn, minek fejlesztését és fenntartását a tartomány is komoly erőforrásokkal támogat. Azonban a példás helyzet nagyjából Bécs vonzáskörzetére korlátozódik.

– Mint derült égből villám, arra a helyzetre ébredtünk: miközben vitatott, euró-milliárdos autópályák kivitelezése mellett döntöttek, a tartományi kormány megszerezte a még üzemelő és szünetelő térségi vasutak javát, csak hogy egy csapásra leállítsa az összeset. Csak egyes vonalakon hagytak meg valamiféle turisztikai látvány-közlekedést az új (amatőr színvonalú) tartományi vasúttársaság üzemeltetésében. Ennek kis híján még a híres Mariazellerbahn is áldozatul esett.

–/+ Azóta számos vasútvonalat fel is számoltak, a napokban épp a Duna-völgyi(!!) Wachautalbahn sorra került. Eközben a Mariazellerbahn megmenekült (némileg vitatható, felemás hatékonyságú formában fejlesztették), de ezen kívül is sorolhatnánk néhány példát arra, hogy komolyan vehető politikai akarat áll(t) fenn legalább bizonyos megoldások megfoganatosítására.

– A következő, felszámolásra ítélt vasúti pálya a Sigmundsherberg–Zellerndorf szakasz a cseh határ közelében. Azon a határszakaszon a háború után hasonló folyamat játszott le, mint a trianoni határon. Rendszerváltás után kvázi azt ígérték minden választás előtt: "Az összeset újranyitjuk." Ebből mindössze a znajmi vasútvonal és egy-két buszjárat valósult meg, ezen kívül csak autóval boldogul a napi sokezer ingázó és látogató.
Szemben a tartományi politika újabb csapásával, a znajmi történész és tanácsos Dr. Jiří Kacetl nyílt levéllel fordult az osztrák közvéleményhez. Abban kifejti, hogy Dél-Bohémia és Dél-Morvaország turisztikai vonzáskörzetei között az egyetlen normális vasúti kapcsolat Ausztrián át vezet, bár éppen nincs rajta menetrend szerinti forgalom és részben föl akarják számolni. Ezzel szemben elmagyarázza a viszonylat potenciálját cseh szemszögletből:

Csehországon belül csak a 231 km hosszú Znaim–Iglau–Budweis átszállásos útvonal áll rendelkezésre 4:45 órás menetidővel. Autóval csak 146 km kb. 2:20 óra (autópálya nincs). Ausztrián át a jelenlegi infrán kb. 2:50 lenne a személyvonati menetidő, Bécs–Budweis viszonylatú sebesvonatok bevezetése esetén kb. 2:30 lenne a jelenleg elérhető menetidő.

A német nyelvű levél:

"Eine Chance für eine konkurrenzfähige Bahnverbindung wäre die seit dem Jahr 1988 stillgelegte Strecke Zellerndorf-Sigmundsherberg. Wir müssen uns erinnern, dass diese Anknüpfung Znaims an die Kaiser-Franz-Josephs-Bahn (KFJB) eine der Bedingungen der Konzession für die Österreichische-Nordwestbahn-Gesellschaft im Jahr 1868 war. Nach dem Abwägen aller Geländehindernisse wurde im Jahr 1870 letztendlich akzeptiert, dass die Verbindung bereits in Zellerndorf, 26 km südlich von Znaim, von der Nordwestbahn abgezweigt werden sollte. Auch der geplante Anschluss an die KFJB bei Eggenburg wurde wegen einer kostspieligen Überbrückung des Schmida-Tales weiter nach Westen verlegt, und zwar nach Sigmundsherberg bei Horn. Znaim erhielt so die kürzeste Verbindung mit Südböhmen: Znaim–Zellerndorf-Sigmundsherberg-Gmünd-Budweis = nur 173 km! Die Absenz von Fernverbindungen auf der Hauptachse der Nordwestbahn im österreichisch-mährischen Grenzgebiet in den Jahren 1948-1989 hatte die Einstellung des Betriebes von lokalen Zweigstrecken zur Folge...

Heute, als Österreich und Tschechien durch die EU wieder verbunden sind, könnten wir zu dieser alten und guten Verkehrsidee zurückkommen. Die nur 19 km lange Verbindungsstrecke zwischen der Nordwestbahn und der KFJB könnte durch die EU-Förderung saniert werden, falls die Regionen Südböhmen, Niederösterreich und Südmähren darauf zusammenarbeiten. Um die Konkurrenzfähigkeit der Verkehrsverbindung zu bestimmen: es ist leicht zu entnehmen, dass die heutige Fahrtzeit des Personenzuges Sigmundsherberg-Budweis 2 Stunden beträgt (hält in allen Stationen an!) und die des Personenzuges Zellerndorf-Znaim 29 Minuten (hält auch in allen Stationen an!). Der Zug auf der stillgelegten Strecke würde weitere zirka 25 Minuten anfordern. Also die gesamte Fahrtzeit Znaim – Budweis über Sighmundsherberg würde zirka 2:50 Stunden betragen. Falls ein Schnellzug Wien-Budweis auf der KFJB wieder eingeführt wird, dann könnte die Fahrtzeit dem PKW noch näher kommen (ca 2:30).

Die Vorteile dieser Verbindung sieht man klar. Die beliebten Touristenziele Südböhmens wie Krumau, Budweis, Frauenburg (Hluboka) oder Wittingau (Trebon) locken Tausende Besucher und Radtouristen jährlich an. Sowie auch die Ziele in Südmähren – Znaim, Thayatal, Nikolsburg (Mikulov), Eisgrub (Lednice) oder Feldsberg (Valtice). Das zauberhafte Waldviertel in Niederösterreich ist dagegen weniger bekannt, obgleich es hier viel gibt, was man den Touristen anbieten kann. Die Möglichkeit für die Radtouristen von Tschechien, das österreichische Thayatal, die wunderschöne Gegend von Retz und Pulkau, das Kamptal mit vielen Burgen und Ruinen und schliesslich auch Wachau mit dem Zug bequem zu erreichen, sieht sehr spannend aus. U.s.w.

Alles in allem, es hätte einen grossen Sinn, die Bahnstrecke Zellerndorf-Sigmundsherberg wieder zu beleben, und die Grenzen in unseren Köpfen damit wegzuwerfen. Die Europäische Union kann uns damit helfen.

Mit freundlichen Grüssen

PhDr. Jiří Kacetl
Gemeinderat von Znaim

Verein für öffentlichen Verkehr in Südwest-Mähren"

Megjegyzem, létezik legalább kéttucatnyi példa az ehhez hasonló igények sikeres kiszolgálására. Sajnos a cseh-német határtól és Soprontól keletre alig van rá európai példa. A világ számos részében ahol az államhatár továbbra tekintélyes fizikai akadály, álmodni sem mernek olyasmiről, hogy egy ország két részét egy másik országon átvezető vonallal, viszonylattal kössék össze. Sopron arra való példa, hogy kivételesen akár a vasfüggönyön át is lehetett.
A röhej az, hogy miközben megalakult a schengeni tér, nálunk leépítettük a határon túli vasúti kiszolgálást.

Címkék: közlekedéspolitika szünetelő vasútvonalak határon túli kapsolatok Ausztria Csehország Alsó-Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr2114674701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása