Szombathely és délre

 2009.11.25. 14:05

Szombathelyen vasutas kolléga várt, aki bemutatott a helyi Utascentrumban dolgozó kolléganőknek, ahol le tudtam cuccolni. Együtt mentünk ki Kőszegre a férfival, így át tudtuk tekinteni a helyi és ország-világra szóló dolgokat, személyes megvilágításban. Utána egyszerű, rendkívül jól eső vacsorára hívott - közeli mexikoi stílusú éttermet próbáltunk ki - és bemutatott a "kreatív klub" néhány tagjának. Vasutasunk fiatal gyerekek édesapja, csapatával Mosolygó angyalok (vagy hasonló) nevű kreatív terven dolgoznak, amivel az óvodákat próbálják majd felkarolni. Ez utóbbiak sem feltétlenül jobb sorsra jutnak mostanság, mint a vasúti mellékvonalak.

Az idei Tournak vonatpótló buszozás is része. Sokan tudjátok, hogy a GYSEV jelenleg kiépíti a (Sopron-)Szombathely-Szentgotthárd vonalat. Kis késéssel indult a Vasi Volán pótlóbusz a patinás, csodaszép állomásépület másik oldaláról. (Az utastájékoztatás itt a helyzet magaslatán van.) Nem vitték ám túlzásba a kapacitást, egyetlen buszt indítottak, aminek a folyosót is benépesítettük. Több utas nem is hagyott kétséget afelől, hogy már alig várják a vonatközlekedés újraindulását. "Bezzeg szidtuk a vonatot a koszos ablakok miatt..." Nyugdíjas mozdonyvezető felvilágosít, hogy a felújítás tekintélyes késésben van (ezzel szemben, december elseje óta terv szerint ismét közlekednek a vonatok).

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr771551540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidi-master 2009.11.27. 00:07:13

a felújítás azért van késésben, mert nyár helyett októberben kezdték csak el. elvileg vágányzár csak 3 nyáron lett volna, ehhez képest ősz óta van.

egyébként a fővárosi elővárosi vasút "példát vehetne" a Szentgotthárd - Szombathely elővárosi vonalról. Csákánydoroszlón például hatalmas fedett kerékpártároló van. igaz, hogy lepusztut, igaz, hogy egyszerű, de a mienk. kíváncsi vagyok ennek a felújítása rész-e a vonal felújításának.
süti beállítások módosítása