Rajkán elégtétel a személyes megismerkedés lehetősége az Indóház Online munkatársaival. Rajtuk kívül a polgármester és néhány szál helyi vasutas, vasútbarát megtisztel, tehát igencsak szelidnek sikeredik a tiltakozás. Egyfajta eredmény a mai Magyarországban, hogy az 1-es fővonal(!!) ezen a szakaszán nem szünik meg teljesen a személyszállítás. Fekete-fehéren megkapták a helyi önkormányzatok, hogy napi négy vonatpár megmarad Hegyeshalom és Rajka között, egyes utasok számára megmarad a napi ingázás lehetősége. Győr-Pozsony újraindításáról továbbra szó sincs.

A váróban a vonat visszaindulásáig baráti légkörben beszélgetés alakul két-három csoportban. (A mostani menetrend szerint a vonat addig meg is járta volna Bratislava Petržalkát!) Csalodottságról ennyi élmény és részeredmény után szerintem szó sem lehet, akkor sem, ha szemmel láthatóan keleten és délen valamivel nagyobb volt az érdeklődés és a nyilvánosság. Különösen az Indóháznak örülök, mely nyomtatott és online változatával a vasútbarátok ezernyi táborát összeköti. Leginkább azt érzékeljük, mekkora a munka. Néhány régi és új baráttal, társsal az út során jobban összekovácsolódtunk, új lendületet kap a hálózat-szövődés, úgy érzem, végképp nem vagyok már az a magányos farkas a prérin. Ennek ellenére Hegyeshalomban búcsúzom a többiektől, pro forma még átmegyek a hivatalos végpontra, Csornára, de mivel nem tudunk semmilyen ottani megmozdulásról, semmi értelme, hogy más is jöjjön át; az indóházasok is haza mennek.

A Bz dobozban kedves útitársam akad, akivel bensőséges hangulatú beszélgetés alakul. Eszembe jön az a néni, aki közvetlenül az út hivatalos kezdete előtt a vonaton kiöntötte a lelkét, és a több tucatnyi ember, aki az út során spontánul megosztott valamit a bánatairól, élettapasztalatáról. Ez az út sok emberrel hozott össze, rá lehetett érezni élethelyzetükre, amihez a közlekedésnek is vajmi köze van. Csornán ugyanazon a peronon, szemben megáll a gyorsvonat, felszállok és Győrbe vonatozom, ahol Tamás barátom vár éjszakára - ő az utolsó, aki vendégszeretetével bekapcsolódott az "élő" Tour de Hongrie-ba. Az már most látszik, hogy igény és szükség van a folytatásra. Ezért velünk marad a Vasúti Tour de Hongrie a november végi túra után is, bármikor lehet csatlakozni, bekapcsolódni a munkába...

Csak kattins át a honlapra és nézd például a Várjuk a vonatot menüpontot. Ajánlom a háttér anyagot mindenkinek, aki a tétet jobban meg szeretné érteni. Szintén megtalálható ott a legteljesebb magyar anyaggyűjtemény a témában.

Címkék: közlekedés magyarország vasút pozsony hegyeshalom közösségi közlekedés mellékvonalak rajka tour de hongrie

A bejegyzés trackback címe:

https://tourhongrie.blog.hu/api/trackback/id/tr661778792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása