Idézet következik:

1. Nem számolnak az energiaárak változásaival.
2. Nem számolnak a vasútfelhagyás iparra, gazdaságra, turizmusra, idegenforgalomra és társadalom-politikára gyakorolt hátrányaival.
3. Nem számolnak a műszaki fejlődéssel (például a mellékvonalakat Európa-szerte megmentő korszerű motorvonatok elterjedésével).
4. Nem számolnak a közútfejlesztés hátrányaival: a közút kevésbé tartós, mint a vasút, a közúti járművek beszerzési és fenntartási költsége ugyanolyan magas, de élettartamuk rövidebb, felhasználhatóságuk és komfortjuk korlátozott.
5. Nem számolnak a fővonalak felújításánál kinyert felépítmény mellékvonalon történő újrahasznosításával, amellyel az addiginál lényegesen nagyobb sebességű motorvonati közlekedés engedélyezhető.
6. Nem veszik figyelembe, hogy egy mellékvonalon a teherforgalom megszűnése után is lehet élet.
7. Nem veszik figyelembe a vasút társadalommegtartó képességét, folklorisztikus és művészetösztönző hatását.
8. Nem törekednek a közúti és vasúti hálózat összehangolt fejlesztésére. Ebben az esetben eleve nem alakult volna ki a mostanában sokszor emlegetett "párhuzamosság", hanem az egyik rendszer kiegészít, ráhord a másikra.
9. Nem törekednek arra, hogy a meglevő eszközökkel kapcsolják össze az elővárosi és a városi közlekedést.

(Kismértékben megmásítva a poén kedvéért.)

Nagy Tamás azt taglalja az Indóház Extra 2012/1. számában, milyen vonatkozásban és milyen tényezők miatt tekinthető elhibázottnak az ún. 1968-as koncepció. Egyébiránt az Indóház szerzői részletesen kifejtik, miért volt szükség változásokra és miben jártak sikerrel az akkori reform-erőfeszítések.

Az igealakok megmásítása által fenti lajstromot a jelenbe helyezem. Döbbenetes, mennyire aktuális. (Lennének apróbb kérdéseim, kiegészítéseim néhány ponthoz, de ne menjünk most a részletekbe.) Történelmi távlatokban megállapíthatjuk: az akkori döntéshozók a jelek szerint nem voltak minden tekintetben eléggé előrelátóak, körültekintőek. Ma viszont arra döbbenünk rá, hogy a döntéshozók vagy nem ismerik a múltat, vagy nem képesek, tanulni a múlt hibáiból. Harmadik lehetőséget föl sem szeretnék tételezni.

Múltban sántikáló "reformok" tanúi vagyunk? A térségi vasúthálózatok teljes leépülésébe torkollik a látszatcselekvés és visszakozás (vonalak reaktiválása korszerűsítés nélkül, majd fél úton való megállás, járatritkítás)? Vagy meg fogjuk élni, hogy megemberelik magukat és képesek lesznek – legjobb hagyományainkból merítve – a körültekintő, eredményes újításra?