Augusztus első felében önkéntes tábort szerveztem, hogy a Hidasnémeti–Szerencs vasútvonal megállói és állomásai áldatlan állapótán valamelyest javítsunk. Az önkéntesség kiterjedése érdekében néhány instant tanulságot levonok.

Ez a blog nem egy széles nyilvánosság. Megkockáztatom, hogy itt félnyilvánosan magyarul, egyenesen beszéljek a vasúti önkéntességben érdekeltekhez.  (Szentnéhanapon megfordul egy-egy bejegyzés az Index főoldalán, bízom benne, nem pont alábbi sorok.) Partnerem egyrészt a budapesti székhelyü Útilapu Egyesület volt, ők a Service Civil International hálózat keretében a partner szervezetek segítségével 10 fő külföldi önkéntest készítettek fel és beutaztattak, valamint 2 fő táborvezetőt küldtek. Másfelől a VTour keretében bejáratott kapcsolatom volt már Hidasnémetiben, főleg a művház vezetője és csapata képében, a polgármester is volt vasutas és jó hozzáállású.

Eredetileg "itthon Abaújban" csak jövőre gondoltam ezt az akciót. Az országos "kiírás" nyomán kaposvári barátaink bizonyultak leginkább érdekelteknek és ott láttam hozzá a szervezéshez. Miközben lassan minden alapkérdés megoldást nyert Kaposvárott, egyre világosabbá vált, hogy a VLTE egyesület vezetői ill. oszlopos tagjai nem nagyon fognak ráérni a kérdéses időben, ezért gyakorlatilag arra az időre az egyesület tagjaként szándékoztam résbe lépni, mint a befogadó helyszíni képviselője. Viszont akkortájt a vezetők egy olyan felelős döntést hoztak, hogy inkább jövőre napolják el a tábort, ráérősebben készülődve és komolyabban véve a vendéglátói szerepet. Ebben a helyzetben fordultam Hidasnémetihez, ismerve az ottaniak elfoglaltságát, de mivel már számítottam az aktív szervezői szereppel, nekem igazán nem jelentett többletterhet, lebonyolítani a helyi egyeztetéseket.

Fenti célból a kéthetes tábor keretében négy munkanapon sikerült napi 4-5 munkaórát eltölteni vasúti területen. Az önkénteseket a munkaügyi szabályok értelmében napi max. 6 órán át lehet dolgoztatni, de hozzá kell tennem, legtöbbször kánikula volt, amiért nem erőltettem a dolgot. Kedvezett, hogy adott menetrend miatt korán kényszerültünk kezdeni. (Ahhoz képest, hogy a fele társaság mediterrán származású volt, meglehetősen fegyelmezettek voltak; igaz, a táborleírás is figyelmeztetett a korai kelésre többek közt.

Az Útilapu elveivel összhangban az önkéntesek a táborhelyig maguk állták útiköltségüket, valamint jórészt a szabadidős programok extra költségét. A befogadónak kedvezményezettként általában gondoskodnia kell szállásról, étkezésről, helyi szállításról ha szükséges a munkavégzéshez. Ez volt az első kihívás, hiszen 1. gyakorlatilag a MÁV és utasai a fő kedvezményezett, de reménytelennek tűnt, papírforma szerint is a vasutat megnyerni, befogadóként (bár Kaposvárott előre láthatóan vasúti ingatlanban lakhattunk volna, Abaújban ilyen rendelkezésre sem áll már), és 2. ezen kívül számos település kedvezményezett --> sokszereplős ügy. A megoldási formula: adjon a vasút

• áldást a megmozdulásra,
• ingyen közlekedést,
• felszerelést, anyagot a lehetőségek keretében; továbbá...

adjanak a települések

• kölcsön nagyszerszámot (ami vonaton nem szállítható, hogy ne kelljen külön kisteherautóval furikázni)
• egy-egy ebédet, vagy némi természetbeni hozzájárulást a reggelikhez-vacsorákhoz,
• esetleg 1-2 közmunkást, vagy helyi önkénteseket.

Egyébként az rendben volt, hogy az önkéntesek fözzenek magukra, csak a hozzávalókat kellett nekik biztosítani. Az esetünkben felmerülő szállásköltséget, maradék élelemzési költséget vállalkozók segítségével szándékoztam előteremteni, ami bonyódalmasnak bizonyult, de nem részletezném.

Nem voltak túlzott elvárásaim, illúzióim. Tudtam, bonyolúlt szervezésnek nézek elébe, valójában 2-3 elkötelezett munkással sokkal hatékonyabban lehetne elvégezni kb. ugyanazt a munkát, hasonló időben. A dolog jelzésértéke miatt mégis úgy gondoltam, megéri. Jó tapasztalat lehet, dolgozni egy ilyen nemzetközi csapattal, össze lehetne őket hozni helyi fiatalokkal, és így talán még jobban serkenti az önkormányzatokat a példánk, még inkább figyelnek fel a lehetőségre, hogy felelősséget vállaljunk egy-egy megállóért. Esetleg a média jobban harap rá. (Esetünkben aztán ki sem ment a 98-as vonal vágányzára végéről & önkéntes táborról szóló sajtóanyag, részint a MÁV-Startos hozzáállása/érdektelensége miatt, másrészt a szponzorizáció körüli késedelem/bonyodalom miatt.)

Mindkét helyen, Kaposvárott / Pécsett és Hidasnémetiben / Miskolcban meglehetősen nyitottak, együttműködőek voltak a vasúti vezetők. Időközben a vasúti önkéntesség is "dübörögni kezdett", persze leginkább a fővárosban, dunántúli fővonalakon és Balaton térségében (és a félig-meddig beharangozott keleti folytatás még nem látott napvilágot); így nézve, alulról szerveződő mellékvonali kezdeményezésünk akár értelmes kiegészítése lehetne a felülről jövő önkéntességnek. Miskolcon viszont azt is tapasztaltam, hogy a pályavasúti vezető által megbízott kolléga először nagyon tele vette a száját (jegyzőkönyv vagy más írásos doksi nem készült az egyeztetésről), majd intézkedés helyett gyakorlatilag a helyi pályafenntartókra lett bízva a dolog. Tehát az ingatlanosok bekapcsolására stb. egyáltalán nem került sor és amilyen anyag helyben Hidasnémetiben fellelhető volt, azt megkaptunk mindennemű jótanáccsal, információval, segítséggel együtt. Továbbá munkavédelmi és biztonsági oktatásban részesültem Miskolcon; az illető úr egyszerre (örvendetes módon) nagyon komolyan vette a dolgot és egyszerre egyáltalán nem bízott benne, 'hiába mondom el önnek mindezt, huszonéves fiataloknak nem lehet parancsolni' és úgy nyilatkozott: ő személyesen mindent megtesz azért, hogy a jövőben ne legyen példa önkéntes munkavégzésre vasúti területen. De azért sok minden fel lett sorolva egészen a kesztűvel történő dohányzás veszélyeiig, amit aztán helyben tömören, világosan szemléltetve, ismételve előadtam. (Lényeges kulcsszó az elsódrási vonal; nemrég osztrák mellékvonalon négyfős munkáscsapatot gázolt el egy vonat nem messze a magyar határtól [okok: trehány kommunikáció, látási viszonyok, figyelmetlenség], tényleg veszélyes üzem a vasút.) Egyelőre úgy veszem észre, nem csak egyetlen szempont érvényesül a vasútnál és a többség ellenkezőleg, szívesen látna jóval több önkéntest vasúti területen. Ettől függetlenül rá lett szólva a helyi pályafenntartás vezetőjére és tényleg komolyan is vették a biztonságunkat. Az önkéntesek is meglehetősen felelős magatartást tanúsítottak; tényleg, a hátam mögötti takarmány(!) kukoricalopás kivételével egy szavam sem lehetett. Írásos pályára lépési, vagy hasonló engedélyt nem kaptunk, ugyan hivatalosan nem is léptünk pályára, hanem az utaskiszolgáló létesítményekkel törődtünk. Emailben jelezték a Start-tól, hogy a vonatkozó szabályok betartása mellett szállíthatunk anyagot a Bz előterében, ezt biztonság kedvéért kinyomtatva magamnál tartottam. A vonali utazási engedélyünk szerint egyébként "kérdezőbiztosi feladatokat" végeztünk. Sebaj, köszönjük!

Az Egyesület kizárólag fiatal önkéntesekkel dolgozik. Természetesen a helyi szervezést senki sem várta tőlük. Egyesek nem csak korrektek voltak, de nagy lelkesedéssel teszik a dolgukat, viszont alábbiakkal akadt gondom: a) Számos kérdésem egyáltalán nem, vagy meglehetősen későn nyert választ (nevezetesen, hogy közhasznú igazolást tudnak-e adni, a nemleges választ a többször, minden csatornán ismételt kérdésre csak a tábor után izzadták ki magukból). b) Két 20 éves, tapasztalatlan lányt küldtek táborvezetőnek és a táborfelelős személye gyakorlatilag közben, spontán módon megváltozott, máig sem látom ezt tisztán. c) Az írásos befogadó megállapodást meglehetősen későn kaptam, ráadásul két verzióban és fenti okból (nincs válasz észrevételeinkre) sosem került aláírásra. A második (spontán?) táborfelelőssel egy értékelő találkozó került szóba, várom a meghívásuk és ha ott valamit megtudok, ami a későbbiekben lényeges, itt megosztom. Például az Útilapu szeretné-e a továbbiakban partnerünk maradni? Előzetesen azt mondták: pozitív tapasztalatok esetén újra lehet megszervezni, akár több helyszínen is a vasúti tábort. Végül is d) az igazán lelkes táborvezető lányok is a szerepüket keresték, időnként meglepő fordulatokra, lépésekre került sor. (Talán még jobban kellett volna magunk közt tisztázni a feladatokat, és legalább pár perces napi "vezetői értekezleteket" rendszeresíteni kellett volna, helyzetek spontán, de körülményes és akár ellentétes irányú kezelése helyett.)

Az már az önkéntesekkel való találkozás előtt kezdett derengeni, hogy gyakorlatilag egyikük sem kifejezetten vasút- vagy közlekedésbarát, tehát a vasútszakmai dolgok iránt korlátozott volt a lelkesedésük. Ezért nem erőltettem a kiírásban beharangozott szakmai wörkshopokat. Azért a gőzmozdonyok tetszettek, ha nem csalatkozom. Történt ugyanis, hogy polgármester úr elfelejtette, a tábor másik hetében már másnak adta ki a szállást, ezért kezdtem, szervezni a B / C terveket. Aztán a 'konkurencia' lemondta a szállást, de mivel a B terv (munkavégzés a Füstiben) hamar megnyerte a vezető-lányok tetszését, ezt megtartottuk ésaz utolsó 2 munkanap tekintetében sikerült a Vasúttörténeti Parkkal megállapodnunk.

Főleg táborvezető lányok spontán intézkedései következtében 3 munkanappal csökkent a tábor vasúti létesítményekre fordítható munkaideje. Először egy munkanap került beiktatásra a hegyvidéki Telkibányán tanár barátom "ÖkoDemo" központjában, majd nagyrészt rajtunk kívülálló okokból a helyette beiktatott szombati rövid munkavégzés is ugrott, végül a keddi napról úgy döntöttek a lányok, inkább menjünk egy nappal hamarabb Budapestre. Az okfejtés kissé túlfeszítené a bejegyzés kereteit, de annyira nem lényeges.

Az önkormányzatok hozzáállása nem okozott számomra sok meglepetést, lényegében a 2007-i vasúti hétvége körül tapasztaltakkal egyezett (ami pozitív meglepetésként kezdett, annál csunyábban végződött: előző napon egy polgármester visszavonta korábbi felájánlását). Nehézséget okozott, hogy nem mindig hozták az írásban egyeztetett szerszámokat, például, mert máshol fontosabbak voltak adott napon. Meglepetésekben is volt részünk, például Boldogkőváralján alpolgármester asszony a "kisvonatot" küldte értünk és ingyen beeresztett a várba, a hétfői napon meg töménytelen mennyiségű finom tokajit kaptunk ajándékba egy borászattól és egy termelőtől.

Azzal nem mentünk sokra, hogy helyi fiatalokkal vegyüljenek az önkéntesek. Spontán módon nem ment, de ráhatással (párosítással) sem igazán. Két település sok diákmunkást küldött; ők is felelős módon viselkedtek, de nem sokat dolgoztak. Egyébként a külföldi önkéntesek sem törték össze magukat, a helyiekhez képest kicsit több munkát azért végeztek. Amikor spontán fordulatokat kellett "kezelni" telefonon és a táborvezetőkkel egyeztetve, vagy éppen szerszámot beszerezni, nyilván nem tudtam fentieket kezelni, másfelől nem vagyok valami karizmatikus, magával ragadó személyiség; érdemes, elgondolkodnom-dolgoznom saját hozzáállásomon, bizonyos fokig hátha jobban motiválhatnék máskor. A mellettünk az utcán pihenő közmunkások jelenléte sem segített, amiért joggal mérgesek voltak a táborvezetők.

Időnként olyan benyomásuk is lehetett a külföldieknek, hogy a munka hiányosan lett megszervezve. Másfelől a legtöbb vállalás azért teljesült, és azt is meg kellett figyelnem, hogy a rájuk bízott munkával sem végeztek, illetve a nyilvánvaló teendőkkel maguktól nem nagyon törődtek, hanem előbb-utóbb sziesztás módba mentek át. Persze jobb felszerelés, magasabb fokú szervezés, kedvezőbb időjárás mellett jóval több és értelmesebb munkát is lehetett volna végezni. De egy ilyen sokszereplős szervezés mellett én meg voltam elégedve az adott keretekkel. Az egyetlen igazi gond megérzésem szerint a (használható) női illemhely hiánya volt, ami errefelé jellemző a vasút állapotára! Ezzel összefüggésben említem, hogy eredetileg 5-6 fő önkéntesről volt szó. Ezzel szemben 10 fő került a kiírásba és nem tiltakoztam, hamar el is kelt minden hely. A tízfős diákmunkás csapattal együtt a 20 fő egyértelműen sok a legtöbb helyszínre. Valószínűleg hasonló mennyiségű munkát végeztünk volna féltucatnyi segítővel is, és össz-vissz kezelhetőbb lenne a kisebb létszám; nem motiváló a többiekre nézve, ha több sziesztázó csoport alakul spontánul.

Egyébként a félbehagyott munkák egy részét később elvégeztem, egy szál magamban ahogy alakult. Mindenki vonja le a tanulságokat. Ezután is úgy gondolom, az önkéntesség és az önkormányzati szerepvállalás (közmunka) két reális csapás, ami sok pozitív változást tud előidézni. Fontos, hogy hivatalos keretekben legyenek elvégezhetők az önkéntes/önkormányzati vállalások. A vasutas is elsodrási vonalon belül dolgozik, ő is ember akivel előfordulhat figyelmetlenség, de természetesen aki semmilyen biztonsági oktatásban nem részesül, az jobban van veszélyeztetve. Ezért is fontos lenne, kialakítani a vasút és helybéliek közötti együttműködést: ne dolgozzanak emberek össze-vissza a pályák mellett, de ne is legyen (sok) olyan vasúti vezető, aki melegebb éghajlatra küld minden kezdeményezőt, aki vasúti területen esedékes feladatok elvégzésére vállalkozná.