Ezt is ki kell még csorbítani: a tőlünk elcsent vonat (nem csak) országos hetilap címlapján díszeleg, mint a rendszerszintű korrupció és hatalmi arrogancia jelképe. Van elképzelésem a műveletre.

A vasút nálam sosem volt igazán érzelmi ügy. Utazási eszköz, szolgálja az embereket jól, azt' jó napot. Leginkább az hatott az érzelmeimre, amikor 1994-es odaköltözésem után fokozatosan derengeni kezdett, hogy a Hegyközben milyen kisvasútunk volt és milyen körülmények között elveszítettük. Aztán fölfedeztem a folytatását is, a még üzemelő Nyírvidéki kisvasutat, a még mindig hiányzó Tisza-híd hűlt helyén túl. Majd ez is elesett 2009-ben.

Mivel "ők" per pillanat helyzetben vannak, és a vasutak megmentése, rendeltetésszerű hasznosítása érdekében még az ördöggel is szóba állnék, a júniusi járványritkítás alkalmából nyílt levél formájában firtattam az együttműködést és összefogást a továbblépés érdekében. Ha bárminek a hatására, bármilyen érdemi foganatja lesz ennek – rendben, csináljuk, addig nincs harag. De felejteni nem felejtünk.

Félreértés ne essék – nem áll rendelkezésemre sem eszköz, sem forrás, sem cizellált titkos terv, hogy hogyan fogunk elégtételt venni "Felcsútért". Van azonban nagyon konkrét, korrekt elképzelésem. Sosem voltam a bosszú híve, az ellenfél cinizmusával sem vagyok megáldva. A sötét, erőszakos lánculatokat meg kell törni, a romboló spirált meg kell fordítani. Az a tökéletes elégtétel, hogy ha lesz még rendes vasút a Nyírvidéken, de akár még a Hegyközben is ... ha kell, az általános tehetetlenség és egyes helyi potentátok ellenében. Emberileg esélytelen, de belegondolva és helyesen megközelítve: még a mostani nagyon felemás körülmények között is olyan projektet, olyan műszaki tartalmat lehetne rászabni azokra a vidékekre, ami hosszabb távon megtérül és nemzetgazdaságilag értelmes beruházást testesít meg – olyan vasutat eredményez, ami az integrált kistérségi személy- és áruszállítás gerince tud lenni. A dolog teljesen azon múlik, hogy lesz-e olyan koalíció hozzáértőkből és a helyi érdekek, erőforrások képviselőiből illetve birtokosaiból, akik ezt fölvállalják, ki tudják centizni, véghez tudják vinni. Ezen belül el tudjuk-e intézni, hogy a közszolgáltatások mindenkori megrendelője ezt a fejleményt tudomásul vegye és újra vasúti szolgáltatást rendeljen integrált szemléletben.
Ezen kívül abban bízom, az Élet majd valahogy elintézi: ők maguk fogják visszavinni azokat a járműveket, hogy a rendes, korszerű erőforrásokkal működő üzem melletti nosztalgiaforgalomban szolgáljanak eredeti helyükön.

Még az is elképzelhető, hogy jelenlegi ázsiai tevékenységemből - tapasztalat és részmegoldások formájában - valamit vissza tudok forgatni az óhazába.

Nem tudhatom, hogy bármi ilyesmi meg fog-e történni, akár a kisvasúttal, akár más elárvult vasútvonalakka. De tudom és vallom, ez volna a helyes út. Fárasztóak tudnak lenni a mai közállapotok, de nem bírok leállni -- a leállás halál. Míg élek és mozgok, mindig a helyes, előremutató út mellett foglalok állást és az efféle törekvéseket támogatom.

Össze kell hozni. Elég is lesz.