Az utolsó napon minden értelemben nagy távot teszünk meg. Emlékezetes, hogy magányosan kezdem és (majdnem) magányosan befejezem ezt a napot – mint valójában az egész Tour-t.

Elég sok útitársam akadt, a nap végén mégis magányos farkas vagyok a prérin. Vagyunk már jó páran, de még nem elegen ebben az értékmentő és érdekvédő szélmalomharcban szemben a partikuláris érdekkel és a kontárkodással. Jellemző lehet a mai Magyarországra, hogy nem találtam olyan embert, aki végig körbe jött volna velem – néhány esetben akarat, az lett volna, de adott helyzetükben tényleg nem tudták szabaddá tenni magukat egy hétre. Különleges az is, hogy több nyugati érdeklődött a Tour iránt, sőt jelentkezett, és miattuk is tettem Csornára az indulást, de (rajtam kívül) alig találkoztunk más külföldivel a Tour során. Viszont többen e-mailben csatlakoztak, írtak, és mint kiderült, máskor például több német vasútbarát búcsúzkodott a magyar vonalakról – kitették a webre illetve megküldték nekem a fényképeket, beszámolókat. Az viszont több, mint szerencse: már majdnem bezárul a kör és még egyetlen csatlakozásról sem maradtam, maradtunk le. 2007-ben ezzel szemben kétszer maradtunk le, hóhelyzet illetve mozdony mechanikai hibája miatt. Mindenképpen meglátszik, hogy általában kiszámítható, megbízható a mellékvonali vasútüzem, a legtöbb késés illetve lemaradás fővonalon merül fel. Ez megítélésem szerint főleg annak köszönhető, hogy a mellékvonali üzem egyszerűbb, egy komplexebb üzem főleg a mai mostoha körülményekben jóval érzékenyebb a zavarokra. Viszont elmondható a vidéki vasúttársadalomról, hogy jellemzően tudják a dolgukat, összetartanak és igyekeznek, például hogy az utas elérje csatlakozását.